Eltévedt horgászok
A tiszai vízirendőr a sötétben a Tisza tavon eltévedt horgászoknak segített.
A tiszai vízirendőr a sötétben a Tisza tavon eltévedt horgászoknak segített.
A rendőrök vádemelést javasolnak egy sárbogárdi férfival szemben, aki egy éven át próbált kapcsolatba lépni egy nővel.
A rendőrök elfogták azt a 21 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint egy debreceni telephely udvarán parkoló gépkocsiból szerszámokat próbált meg eltulajdonítani.
Egy nő élettársa elől gyorsétterembe menekült Székesfehérváron, mert bántalmazta őt.
Békéscsabán, a Bartók Béla út – Temető sor – Orosházi út – Kétegyházi út kereszteződésében, ahol az átépítési munkálatok hamarosan befejeződnek, jelenleg nincs jelzőlámpás forgalomirányítás. A rendőrség figyelmet kér a járművezetőktől.
Egy budapesti és egy fóti lakost gyanúsítanak a hatvani rendőrök a bűncselekmények elkövetésével.
A kecskeméti járőrök öt percen belül elfogták a futva menekülő gyanúsítottat.
A rendőrök előállították és gyanúsítottként hallgatták ki azt a férfit, aki a nyomozás eddigi adatai alapján a nemi szervét mutogatta egy nőnek.
A balassagyarmati rendőrök egy 21 és egy 18 éves férfit fogtak el, akik ellen elfogató parancs volt érvényben.
A dunaújvárosi rendőrök vádemelést javasolnak azzal a férfival szemben, aki engedély nélkül elvitte élettársa autóját, majd azzal a Bocskai utcában balesetet okozott. A megalapozott gyanú szerint kábítószert is fogyasztott.