Helyi hírek

A gépkocsin állt bosszút

A csornai rendőrök garázdaság elkövetése miatt gyanúsítottként hallgattak ki egy 25 éves szili férfit, aki egy ismerőse gépkocsiját verte szét.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárt akta: készpénzt és ékszereket zsákmányolt, a rendőrök elfogták

A szegedi nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a 48 éves férfival szemben, aki előbb egy nyitott autóból, majd egy ingatlanból tulajdonított el értékeket a Tisza-parti városban. Lopás miatt kell felelnie.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Őrizetben a bolti tolvaj

Ruházatába rejtette az árut a kaposvári üzletben egy férfi.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Segítettek a balatoni vízirendőrök

Meghibásodott egy vitorlás kishajó, a bajbajutottak segítség nélkül nem tudtak volna partot érni. A mentés idején I. fokú viharjelzés volt érvényben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nógrád megye közútjain történt

Az elmúlt négy napon négy személyi sérüléssel és hat anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hírek Pest megyéből

Kék események számokban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hírek Jász-Nagykun-Szolnok megyéből

Az elmúlt 24 órában történt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 48 óra Heves megyében

14 balesetről érkezett bejelentés.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Somogy megyei összesítő

Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Békés megye útjain történt

Könnyű sérüléssel járó közlekedési baleset Békéscsabán, halálos kimenetelű ütközés az M44-es autóúton.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság