Budapesti baleseti összesítő
Az elmúlt nap közlekedési balesetei.
Az elmúlt nap közlekedési balesetei.
Az előző nap eseményei számokban
Két személygépkocsi ütközött össze Orosházán. A balesetet okozó ittas férfi, aki a vezetéstől el volt tiltva, arra kérte a mellette utazó ismerősét, hogy vállalja át a felelősségét. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytatott egy 33 éves kiskorpádi lakossal szemben.
A csongrádi nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki azt a fiatalkorú helybeli lányt, aki gyermekkorú társával együtt bántalmazta egyik ismerősét. Cselekményükről videofelvétel is készült. Garázdaság miatt kell felelnie.
Sarkadon előállítottak a rendőrök egy férfit, mert a gyanú szerint ismerősével házakból lopott és részt vett egy verekedésben.
A gyanú szerint új pszichoaktív anyagot árult egy férfi Sarkadon. A nyomozás eddigi adatai szerint a tiltott bódító hatású szerből többeknek adott el. A rendőrség a férfit őrizetbe vette.
A debreceni egyenruhások a helyszínen elfogták azt a férfit, aki ököllel betörte egy parkoló autó szélvédőjét.
A Veszprémi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A bíróság adott ki ellene elfogatóparancsot.