Egymásnak adták a kilincset
A karcagi rendőrök három helyi lakost hallgattak ki gyanúsítottként. A gyanú szerint először egy nő, majd tippje alapján pár nappal később két férfi tört be ugyanabba a tiszaburai ingatlanba.
A karcagi rendőrök három helyi lakost hallgattak ki gyanúsítottként. A gyanú szerint először egy nő, majd tippje alapján pár nappal később két férfi tört be ugyanabba a tiszaburai ingatlanba.
A letenyei rendőrök előállították a 40 éves járművezetőt, aki soha sem rendelkezett vezetői engedéllyel.
Nógrád vármegyében az elmúlt egy héten közúti közlekedési balesetben kilencen sérültek meg.
A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki a megalapozott gyanú szerint két sértettet is ugyanazon módszerrel lopott meg.
Három férfi jogosítványát vették el a rendőrök ittas járművezetés gyanúja miatt Békés vármegyében.
A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövető két alkalommal járt egy szajoli ipartelepen, ahol másfél millió forintot meghaladó lopási kárt okozott.
Hat személyi sérüléssel járó közlekedési balesetről érkezett bejelentés, ebből négy Orosházán történt.
Tolna vármegye közlekedési eseményei számokban.
Őrizetbe vételek, valamint rongálás, garázdaság és sikkasztás miatt történt rendőri intézkedések.
Az elmúlt négy napban történt.