Hajdú-Bihar vármegyei összesítő
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
Az elmúlt 24 óra intézkedései.
Nógrád vármegyében az elmúlt négy napon kilenc közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Az elmúlt 24 óra eseményei számokban.
Az előző nap eseményei számokban.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Egy csukott, de le nem zárt kocsiból lopott el egy pénztárcát egy fiú Mohácson.
A ceglédi nyomozók rövid úton elfogták azt a 22 éves cegléd-ugyeri férfit, aki - a gyanú szerint - biciklit lopott. Először azzal indokolt, hogy nem akart gyalogolni, később azzal, hogy eladásra szánta - így is, úgy is lopás.
Tíz percen belül két balesetet is okozott egy ittasan, jogosítvány nélkül vezető férfi Békéscsabán. Az esetek után nem hívott segítséget, hanem elhajtott a helyszínről. A rendőrök egy órán beül megtalálták és előállították. Az ügy vizsgálatát a rendőrség befejezte.
A két nő 1 millió 600 ezer forinttal távozott az új ismerősük házából.
A helyi gyanúsított a jászkiséri bűncselekmények helyszínén mindig a konyha felé vette az irányt és kifosztotta a spájzot. A jászsági nyomozók több rendbeli lakásbetöréssel gyanúsítják.