Elkérte ismerőse bankkártyájának az adatait, majd a tudta nélkül fogadásokat kötött
A hajdúnánási rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást a 28 éves gyanúsítottal szemben.
A hajdúnánási rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást a 28 éves gyanúsítottal szemben.
A rendőrök elfogták a két helyi lakost.
A közlekedési rendőrök hazajuttatták a Hegyvidéken talált huskyt.
Azonosították a rendőrök a bűncselekmény elkövetőjét.
Az elmúlt 24 órában történt.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén tervezett sebességmérések helyszínei 2018. március 6-án.
Az elmúlt 24 óra közlekedésrendészeti eseményei.
Az elmúlt 24 óra intézkedései Veszprém megyében.
Kardos és Telekgerendás külterületén balesetnél helyszíneltek, Gyulán körözés alapján intézkedtek a rendőrök.
Az egri rendőrök vádemelést javasolnak a 21 éves helyi férfi ellen.