Helyi hírek

Akarata ellenére elvitte, majd megütötte

A püspökladányi nyomozók vádemelést javasolnak egy férfi ellen, akik a megalapozott gyanú szerint egy gépkocsival Tetétlenből akarata ellenére elvitte volt barátnőjét.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

„Sulimoped” program Kiskunhalason

A projektben résztvevő diákoknak és szüleiknek tartottak szülői értekezletet a megyei programfelelősök.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ismerősei rabolták ki

Rövid időn belül elfogták a rendőrök azt a két férfit és egy nőt, akik saját lakásában bántalmazták idős ismerősüket, majd elvették értékeit.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Autókázni akart, de összetörte

A rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást egy 26 éves balmazújvárosi lakossal szemben.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hírek Fejér megyéből

Az elmúlt 24 órában történt.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hírek Békés megyéből

Két súlyos és egy könnyű sérüléssel járó baleset az utakon. Szabálysértési őrizetbe vétel Körösladányban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az elmúlt 24 órában történt

Hírek Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hírek Veszprém megyéből

Az elmúlt 24 óra eseményei.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság