Betörtek egy raktárba, elfogták őket
Élelmiszereket loptak Békésen, az egyik gyermekvédelmi intézmény raktárából. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható három férfit a rendőrök elfogták.
Élelmiszereket loptak Békésen, az egyik gyermekvédelmi intézmény raktárából. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható három férfit a rendőrök elfogták.
A beledi rendőrök hamar elfogták azt a 36 éves érdi férfit, akit besurranásos lopással gyanúsítanak.
A hajdúszoboszlói rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást annak a három férfinak az ügyében, akik egy helyi ház udvarára bementek és egyikük egy késsel a sértettre rátámadt.
A püspökladányi rendőrök bíróság elé állítási javaslattal fejezték be a nyomozást azzal a 21 éves fiúval szemben, aki a gyanú szerint egy tetétleni sörözőben garázdálkodott.
A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság eljárást folytatott két kérsemjéni lakos ellen, akik Kisár település külterületén, védett természetvédelmi területről fákat vágtak ki és tulajdonítottak el.
Az érdi rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást.
A rendőrség vádemelést javasol a 30 éves szekszárdi férfi ellen.
Nekiesett a szélvédőnek, mert ismerőse tiszteletlenül beszélt vele.
Közúti közlekedési baleset Csabaszabadi külterületén és kerékpárlopások elkövetésével gyanúsítható férfi elfogása Gyulán.
Vádemelési javaslattal zárták le a pásztói férfi és nő ellen folytatott eljárást.