Helyi hírek

Nem bírta sokáig

Egy napja került szabadlábra és máris újabb bűncselekményt követett el az a gyanúsított, aki rokonához tört be, majd egy hónapig rejtőzködött a hatóság elől.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kattant a bilincs

Hónapok óta bujkált az a heresznyei lakos, akinek több tízmilliós lopások miatt kell felelnie.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogtuk a vandálokat

Egy testvérpár Nagykanizsán rongált meg több kukát, jelzőtáblát és kaspókba kitett virágokat.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vendégeink voltak a Pipitér csoportosok

A helyi Dózsa György Utcai Óvoda gyerkőcei nyertek betekintést a Soproni Rendőrkapitányság életébe.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két balesetben volt ittas sofőr az okozó

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kilenc ittas, illetve két bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év hatodik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Országos összesítő

Az előző nap eseményei számokban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

Duplázott az ittas sofőr

Másodszor már menekülni akart a rendőrök elől a 47 éves Veszprém környéki férfi.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vitte a bringákat

A hatvani nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.  

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rongálás Nemesviden

Üzemanyaggal lelocsolta, majd felgyújtotta haragosa autóját.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Országos összesítő

Az előző nap eseményei számokban.

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat