Közlekedésrendészet
Szabálytalanul előzött Nyírcsászári és Hodász között
A sofőrrel szemben pénzbírságot szabtak ki, valamint a járművezetéstől öt hónap időtartamra eltiltották.
9 piroson hajtott át, 93 büntetőpontot kapott
Annyi büntetőpontot gyűjtött össze a sofőr az I. kerületi Alagút utca és az V. kerületi Széchenyi utca között, amiért ötször is elvehetnék a jogosítványát.
Pórul járt a gyorshajtó
A rendőrök jelentős sebességtúllépés miatt mérték be a személygépkocsi sofőrjét Győr belvárosában.
Lassítson, mert mindenkit hazavárnak!
Nyolc óra alatt húsz gyorshajtóról készített felvételt a rendőrség mérőműszere Békéscsaba közelében. A megengedett 110 helyett volt, aki 173 km/óra sebességgel közlekedett.
A járőrök ittas, és bódult vezetőket szűrtek ki a forgalomból
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai negyvenhat ittas, valamint egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonkilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Hárman sérültek meg a hétvégén Tolna megye útjain
Az elmúlt 48 órában három sérüléses és hat anyagi kárral járó baleset történt.
Nyolc ittas vezető 24 óra alatt
Nyolc esetben indult büntetőeljárás ittas gépjárművezetőkkel szemben az elmúlt 24 órában Csongrád-Csanád megyében.
Az elmúlt hét közlekedésrendészeti eseményei Veszprém megyében
A rendőrök az elmúlt héten 15 személyi sérüléses és 37 anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínénél intézkedtek, és 50 ittas sofőrt állítottak elő.
160 km/h-val közlekedett
Gyorshajtóval szemben intézkedtek a zalai rendőrök.
Halálos légiközlekedési baleset Somogy megyében
Ejtőernyős ugrás során vesztette életét egy 38 éves nő.