Közlekedésrendészet
Rendőrkézen az ámokfutó
Közúti veszélyeztetés miatt indítottak eljárást a kaposvári férfivel szemben.
Nem adott elsőbbséget
Egy gépkocsi kanyarodás közben ütközött össze egy másikkal a debreceni útkereszteződésben.
Átsodródott a jeges úton
A debreceni rendőrök befejezték a vámospércsi halálos baleset vizsgálatát.
Ittasan vezetett, felborult a motorral
A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Balesetet okozott, majd elhajtott
A tatabányai rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a sofőrt.
Súlyos balesetet okozott, a rendőrök gyanúsítottként kihallgatták
A 37 éves férfi nem adta meg az elsőbbséget egy másik járművezetőnek. A püspökladányi rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.
Közúti veszélyeztetés miatt felelhet
A dunaújvárosi rendőrök befejezték egy 32 éves férfival szemben folytatott ügy vizsgálatát.
Ittasan vezetett
A vásárosnaményi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
Négy szabálysértés, egy bűncselekmény
A tatabányai rendőrök egy 36 éves járművezetővel szemben intézkedtek, aki hibát hibára halmozott.
Eltiltották, mégis volán mögé ült a férfi, a rendőrök elfogták
A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai szabálysértési őrizetbe vettek egy 40 éves budapesti lakost.