Közlekedésrendészet
Egy kerékpáros hunyt el a balesetben
Befejezte a rendőrség annak a halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetnek a vizsgálatát, amely 2018 őszén történt Sárospatakon.
Bizonyítási kísérlet miatt útlezárás Doboz közelében
A Dobozt Gerlával összekötő útszakaszon, 2020. március 20-án 18 órától teljes útlezárással kell számolniuk a közlekedőknek.
Ittasan okozott balesetet
Egy 7 éves fiú súlyosan megsérült a sofőr felelőtlensége miatt. A berettyóújfalui rendőrök befejezték a baleset körülményeinek vizsgálatát.
A rendőrök pár órán belül azonosították a sofőrt
Segítségnyújtás elmulasztása miatt kell felelnie annak a férfinak, aki egy Földes külterületén történt baleset helyszínét elhagyta.
Munkagödörbe esett egy kerékpáros, súlyosan megsérült
Büntetőeljárást indított a rendőrség egy férfi ellen, mert a munkatársa az ő utasítására szabálytalanul kerített el a forgalom elől egy munkagödröt Szarvason. Egy kerékpáros belehajtott a gödörbe és súlyosan megsérült.
Lassúság és a világító berendezések állapota okozta a halálos balesetet
Befejezte a rendőrség annak a halálos kimenetelű közúti közlekedési balesetnek a vizsgálatát, amely még 2018-ban Emőd határában történt.
Ittasan okozott balesetet, a rendőrök elfogták
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Balesetet okozott Mátészalkán
A rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja a baleset körülményeit.
Sajtótájékoztatót tartott a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság
Fókuszban a kerékpáros és gyalogos balesetek megelőzése.
Lezárt akta: Csak kölcsön akarta venni ismerőse autóját
A 49 éves férfi nem jutott messzire, mert árokba tolatott a gépkocsival. A hajdúnánási rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.