Közlekedésrendészet
„Állj meg, hogy biztonságban érj haza!”
A vasúti átkelőhelyeknél hívták fel a figyelmet a biztonságos közlekedésre a rendőrök Tatán.
Egyedi azonosító jellel visszaélés miatt intézkedtek a rendőrök
Nyíregyházán vonták intézkedés alá a körözött rendszámmal felszerelt gépkocsit.
Műszaki hiba és a szabálytalanság vezetett tömegszerencsétlenséghez
Felborult egy autóbusz a Tótkomlós és Kaszaper közötti úton 2017 októberében. A balesetben 34-en sérültek meg, öt sérültnek maradandó fogyatékossága keletkezett. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte és az eljárás iratait átadta az ügyészségnek.
Halálos balesetet okozott
Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát a 35 éves sofőrrel szemben.
Figyelmetlen volt, balesetet okozott
A Pápai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet egy 80 éves helyi sofőrrel szemben folytatott.
A járőrök ittas vezetőket szűrtek ki a forgalomból
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év nyolcadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Másfél óra alatt nyolc autós nem állt meg a Stop táblánál
A közlekedésbiztonsági helyzet javítása érdekében tartottak fokozott rendőri ellenőrzést a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztályának járőrei.
Ittas gépjárművezetőket szűrtek ki a rendőrök – Megéri kockáztatni a vezetői engedélyt?
A rendőrök három perc alatt három ittas gépjárművezetőt szűrtek ki a forgalomból Szolnok belterületén.
Nem tartott kellő követési távolságot
A Berettyóújfalui Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Nem adott elsőbbséget a tehervonatnak, az ütközést követően rendőri segítséget kért
Vasúti szerelvény és személygépkocsi ütközött Baracs és Nagyvenyim között. A balesetben nem sérült meg senki. A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.