Közlekedésrendészet

Kiegyenesítette a körforgalmat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Taszár külterületén szenvedett balesetet egy személygépkocsi, a sofőrnél felmerült az ittas járművezetés gyanúja.

A láthatóság életet menthet!

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rövid időn belül egy kerékpáros és egy gyalogos halt meg közlekedési balesetben Veszprém megyében. Mindkét baleset sötétben történt, és egyik áldozat sem volt jól látható.

Zebrán ütötte el

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az egyik autó megállt, míg a másik, az álló jármű mellett elhaladva ütötte el a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen közlekedő gyalogost.

Fut, robog a kicsi kocsi, benne ül az Aranyosi…

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Csúszós, jeges úton vezetni, kellő rutin és tudás nélkül vezetni korántsem olyan vicces, mint Aranyosi Péter módon gumit cserélni*.

Balesetet okozott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az esztergomi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát a 41 éves sofőrrel szemben.

Elütötte...

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Váci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya folytat eljárást egy 34 éves budapesti férfi ellen, aki egy kijelölt gyalogos-átkelőhelyen ütött el egy 71 éves nőt Vácon.

Elengedte magát

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte a vizsgálatot azzal a sofőrrel szemben, aki a megalapozott gyanú szerint ittasan okozott balesetet.