Közlekedésrendészet
Túlsúlyos járműszerelvények Győr-Moson-Sopron megyében
A rendőrök az M1-es autópályán vonták intézkedés alá azt a két román sofőrt, akik az általuk vezetett járműszerelvényekkel a megengedett legnagyobb össztömeget jelentősen meghaladva közlekedtek.
Kis híján elgázolta
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya szabálysértési eljárást folytat a sofőr ellen.
Szabálytalan és túlsúlyos járműszerelvények Csongrád megyében
A Csongrád megyei rendőrök három külföldi sofőrrel szemben intézkedtek túlsúlyos járművel való közlekedés, illetve a teherszállítási szabályok megszegése miatt.
Balesethelyszínelők versenyeztek
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Balesetmegelőzési Bizottság 2019. szeptember 12-én rendezte meg a IX. Balesethelyszínelő Szakmai Verseny megyei döntőjét Szolnokon.
Közlekedési ellenőrzés az M3-as autópályán
Járműszerelvényeket és tehergépjárműveket ellenőriztek a hajdú-bihari rendőrök.
Kiugrott elé egy vad
Megsérült az a motorkerékpáros, aki Bajna és Héreg között esett el járművével.
Kivilágítatlanul és ittasan az út közepén
Elsodort egy kerékpáros férfit egy személyautó Szeghalom külterületén. A biciklis férfi sötét ruhában, láthatósági eszközök nélkül közlekedett a sötétben.
Együtt a közlekedésbiztonságért
Akció az M1-es autópályán és a 81-es számú főúton.
Túlsúlyos járműszerelvények Pest megyében
74 igazoltatás, melyből 66 esetben szabálytalanságokat észleltek a rendőrök - közel egy hónap mérlege Pest megyében a túlsúlyos rakományok tekintetében.
Fokozott figyelem a fesztivál alatt is
A rendőri ellenőrzések kiemelten az ittas járművezetők kiszűrésére irányulnak majd.