35/16

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 35 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonharmadik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezek közül a hatóság 16 esetben büntetőeljárást kezdeményezett.

A rendőrök a nyári hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.

A megye útjain 2021. június 7-e és 2021. június 13-a között 103 közúti közlekedési baleset történt, ebből 7 balesetben az ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor 35 ittasan a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak, ebből 16 esetben büntetőeljárást kezdeményezett a rendőrség.

"

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik.

„... hogy mindenki hazaérjen!”

 

 

<< Vissza az előző oldalra