A felelőtlenség ára

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két fiatal – az egyikük életveszélyesen – megsérült abban a balesetben, melyet egy e-roller vezetője okozott.

Az e-rollerek közlekedésben való részvételének feltételei a mai napig nem teljesen tisztázottak. Az azonban egészen biztos, hogy a tegnap történt nem mindennapi baleset e-rolleres résztvevői nagyot hibáztak.

Kedden délután érkezett bejelentés arról, hogy Dombóváron, a Tóth Ede és a Vörösmarty utca kereszteződésében súlyos baleset történt. Az elektromos roller vezetője, egy 21 éves döbröközi fiatal még utast is szállított – szabálytalanul –, és a Tóth Ede utcában kihelyezett stoptábla jelzését figyelmen kívül hagyva megállás nélkül hajtott be a kereszteződésbe. A védett úton éppen egy menetrend szerint közlekedő autóbusz haladt, melynek vezetője észrevette a rollerest, azonban nem tudta elkerülni az ütközést. Az e-roller utasai lefejelték a busz első ajtaja melletti szélvédőt, és elestek. A roller 15 éves döbröközi utasa súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett, sofőrje pedig könnyebben sérült meg.

kép

Az e-rollerrel közlekedők semmilyen védőfelszerelést nem viseltek, és a járműre kötelező biztosítást sem kötöttek. Az új szabályozás szerint, mely éppen július 16-án lépett hatályba, kötelező a felelősségbiztosítás az ilyen járművekre is.

A jogszabály szerint 14 km/h tervezett sebesség felett a 25 kilogrammnál nehezebb rollerekre biztosítást kell kötni, 25 km/h tervezett sebesség felett viszont tömegtől függetlenül mindegyikre.

A fent leírthoz hasonló balesetek elkerülése érdekében, ha e-rollerrel közlekednek, úgy válasszák meg sebességüket, hogy a váratlan helyzetekben is biztonságosan meg tudjanak állni! Használjanak védőeszközöket – bukósisakot, térd- és könyökvédőt – a súlyosabb kimenetelű balesetek megelőzése érdekében!

Kérjük továbbá, hogy kössenek kötelező felelősségbiztosítást a jogszabályban meghatározott e-rollerekre!

 

…hogy mindenki hazaérjen!

 

<< Vissza az előző oldalra