A türelmetlenség hibához vezet

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Szabálysértési eljárást kezdeményeztek a járőrök egy sofőr ellen, aki Miskolcon a Mátyás király úton személygépkocsijával több kiemelt szabálysértést követett el.

A Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai észlelték járőrözésük során 2020. január 21-én délután, hogy egy sofőr súlyos közlekedési szabálysértéseket követ el Miskolcon a Mátyás király utcában. A Dózsa György utca irányában haladó forgalom feltorlódott, ezért hosszú sor alakult ki az útszakaszon. A 38 éves miskolci nő autójával szabálytalanul a teljes járműoszlopot megelőzte, majd a szemből szabályosan érkező autók miatt először a járdára, majd füves területre hajtva kanyarodott ki a Dózsa György utcába.  

A tetten ért szabálytalan sofőrt a járőrök megállították és ekkor látták, hogy az autó hátsó ülésén a nő 10 éves gyermeke is ott ült. A szabálysértések elkövetése miatt a Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály járőrei szabálysértési feljelentéssel éltek.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.

… hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra