Akar a pult után a bíróság előtt állni?

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Folyamatosak a közúti ellenőrzések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Egy kazincbarcikai sofőr a vezetés megkezdése előtt ivott, majd volán mögé ült, aki bíróság elé állhat tette miatt.

Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy helyi sofőrrel szemben. A rendőrök Kazincbarcika, Mátyás Király úton 2016. október 12-én 9 óra körül ellenőrzés alá vontak egy személygépkocsival közlekedő férfit. A helyszínen az autó vezetőjével szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott. A sofőrt előállították a rendőrkapitányságra. Az ügyben az eljárást a hatóság befejezte és az iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az ügyészségnek.

 

Folyamatosak a közúti ellenőrzések Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol a rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak az ittas sofőrök kiszűrésére. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2016. október 31-e és november 6-a között 61 közúti közlekedési baleset történt, ebből 4 esetben volt ittas sofőr az okozó.

A járőrök az adott időszakban 20 ittasan volán mögé ülő sofőrt szűrtek ki a forgalomból mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. Többször is hangsúlyozni kell, hogy az ittas járművezetők kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára.

 

A főkapitányságnak éppen ezért elsődleges feladatai közé tartozik a közlekedésrendészeti feladatok maradéktalan ellátása mellett a közlekedés biztonságának megteremtése és további javítása. A közúti közlekedési balesetek számának csökkentése érdekében a főkapitányság kiemelt figyelmet fordít a prevenciós célokat szolgáló közúti ellenőrzések végrehajtására.

 

 A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti!

<< Vissza az előző oldalra