Árokban ért véget a kocsikázás
A gyanú szerint a hajdúsámsoni férfi ittasan ült volán mögé, majd balesetet szenvedett.
Bejelentés érkezett a rendőrségre 2022. október 11-én 21 óra 30 perc körül arról, hogy a 4-es számú főúton közlekedési baleset történt. A rendelkezésre álló adatok szerint egy férfi közlekedett Apafa felől Debrecen irányába, amikor lehaladt az úttestről. Árokba hajtott, nekiütközött egy fának és többször megpördült az autóval.
Az egyenruhások a helyszínre mentek és alkoholszondát alkalmaztak a sofőrrel szemben, ami pozitív értéket jelzett. A rendőrök előállították, majd járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítottak vele szemben.
A jármű vezetője rossz döntést hozott mielőtt volán mögé ült, csak a szerencsének köszönheti, hogy nem sérült meg.
Ne a szerencsén múljon!
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:
- Az alkohol már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést.
- A szeszes ital fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek és a mentalitásban is kedvezőtlen változások történnek.
- Soha ne üljön ittasan a volán mögé, valamint olyan járműbe sem, amelyet láthatóan ittas személy vezet! Ne engedje meg családtagjának, rokonának, barátjának, ismerősének sem, hogy ittas állapotban vezessen!