Autóbusszal okozott balesetet
Egy Karancslapujtő külterületén történt halálos baleset körülményeit vizsgálták a Nógrád megyei rendőrök.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halált okozó közúti baleset gondatlan okozása vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 70 éves karancslapujtői lakos ellen.
A gyanúsított 2020. november 9-én 11 óra körül közlekedett autóbusszal Karancslapujtő irányából Karancsberény felé, amikor az útpadkára hajtott és egy betonhíd korlátjának ütközött. Az ütközés következtében a szalagkorlát fölé szerelt csőkorlát az utastérbe fúródott, és egy utast megsebesített. A baleset során a férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítást követően – a gondos orvosi ellátás ellenére – életét vesztette.
A hatóság tagjai a 70 éves gépjárművezető ellen folytatott eljárást befejezték, és a keletkezett iratokat az illetékes ügyészség részére megküldték.