Az elmúlt hét közlekedésrendészeti eseményei

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprém megyei rendőrök összesen 37 közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2022. november 7-én 0 órától 2022. november 13-án 24 óráig összesen hét személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, melyekből három súlyos, négy pedig könnyű sérüléssel végződött. Az említett közúti balesetekben három ember súlyos – 8 napon túl gyógyuló-, míg tizennégy fő könnyű – 8 napon belül gyógyuló - sérülést szenvedett.

A személyi sérüléses balesetek közül (az elsődleges adatok alapján) egy alkalommal a sebesség nem megfelelő alkalmazása volt a baleset oka, öt esetben a kanyarodási szabályok megszegése, továbbá egy alkalommal elsőbbség meg nem adása szabályszegés miatt következett be baleset.

A fenti időszakban megyénk közútjain 30 anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset történt.  

A héten az egyenruhások összesen négy olyan járművezetővel szemben intézkedtek, akiknél felmerült az ittasság gyanúja, közülük kettő sofőr okozott anyagi kárral végződő balesetet.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az őszi megváltozott látási- és útviszonyok miatt kiemelten fontos a gépjárművek jól láthatósága is ködös időben az esetleges balesetek elkerülése érdekében. Köd esetén ajánlott az autó ködfényszóróját használni. Amennyiben járműve ezzel nem rendelkezik, akkor a tompított fényszórót kell bekapcsolni. A távolsági fényszóró használata kifejezetten kerülendő, hiszen az erős fény a páraszemcsékről visszaverődve vakító, átláthatatlan fehér falat képez.

A láthatóság érdekében a gépjármű valamennyi fényszóróját és irányjelzőjét érdemes tisztán tartani, ugyanúgy, ahogy a szélvédőt is. A belső pára megakadályozása érdekében célszerű a légkondicionáló készüléket bekapcsolni, a levegő áramlásának irányát a szélvédő felé terelve. A hátsó szélvédő páramentesítésére is érdemes odafigyelni.

...hogy mindenki hazaérjen!

 

<< Vissza az előző oldalra