Baleset okozását követően maradjon a helyszínen!
Győr-Moson-Sopron vármegye közútjain az elmúlt időszakban több olyan személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, amelyek bekövetkezése után az okozó a helyszínt megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta, és ezzel bűncselekményt valósított meg.
A közlekedési balesetek pillanatok alatt, váratlanul történnek, és ilyenkor nemcsak a járművekben keletkezhet anyagi kár, hanem emberek is megsérülhetnek. A legfontosabb ilyenkor nem a felelősség elkerülése, hanem az emberi élet és egészség védelme.
Egy meggondolatlan és rossz döntés miatt életek kerülhetnek veszélybe, továbbá visszafordíthatatlan károkat okozhatunk másoknak és saját jövőnkben is.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:
Ha közlekedési balesetet okozott, soha ne menjen el a helyszínről, mivel ezzel szabálysértést vagy akár bűncselekményt is megvalósíthat. Amennyiben a balesetben valaki megsérült, és az okozó a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajt, az a cserbenhagyás vagy a segítségnyújtás elmulasztása bűncselekményt valósítja meg.
Amit tennie kell, ha balesetet okozott:
- Azonnal álljon meg!
- Tájékozódjon és maradjon a helyszínen!
- A baleset folytán megsérült vagy veszélybe került személy részére nyújtson segítséget!
- Ellenőrizze, hogy van-e sérült!
- Ha van sérült, a 112-es központi segélyhívószámon azonnal hívjon mentőt és rendőrt!
- Amennyiben lehetősége van rá, azonnal nyújtson elsősegélyt!
- A további balesetek elkerülése érdekében tegyen meg minden tőle telhetőt (jelezze a közlekedés további résztvevőinek a balesetet –elakadást jelző üzemeltetése, láthatósági ruházat viselése-)
- Törekedjen a személy- és vagyonbiztonság megőrzésére
Bármilyen súlyos balesetet is okozott, a baleset színhelyén történő maradás és a segítségnyújtás a leghelyesebb döntés.
Fontos hangsúlyozni, hogy a helyszínen maradás nemcsak jogi kötelezettség, hanem erkölcsi felelősség is. Egy baleset sérültjeinek segítségre van szükségük, ekkor minden perc számít.
Ne meneküljön a felelősség elől – segítsen, és tegyen meg mindent, amit a jogszabályok előírnak és a lelkiismeret is megkövetel!