Baleset szamtanúit keresi a rendőrség

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség a lakosság segítségét kéri egy kerékpáros azonosításához, aki a gyanú szerint balesetet okozott Hódmezővásárhelyen.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság 06030/1142/2016. bűnügyi számon, közúti baleset okozása vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A baleset 2016. november 12-én 17 óra 45 perckor történt. Az ismeretlen férfi a Jókai Mór utcai kerékpárút Szent István utca és Szántó Kovács János utca közötti, mintegy 500 méteres szakaszán egy biciklis első kerekének ütközött. A sértett a baleset következtében súlyosan sérült. 

A feltételezett elkövető az ütközést követően megállt, majd adatai hátrahagyása nélkül távozott a helyszínről a Kutasi út irányába.  

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya (6800 Hódmezővásárhely Lázár utca 6-8.) a baleset körülményeinek tisztázása érdekében várja a közlekedési esemény szemtanúinak jelentkezését személyesen, vagy telefonon a 62/535-960-as hívószámon, a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A névtelenség megőrzése mellett is bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán.

<< Vissza az előző oldalra