Baleset történt az M1-es autópályán
Járművek ütköztek az M1-es autópályán a 168-as kilométerszelvénynél.
Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt 2017. március 9-én 4 óra 15 perckor az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a 168-as kilométerszelvénynél.
A közúti közlekedési balesetben - eddig tisztázatlan okból – egy kisteherautó vontatmánya elszabadult, ennek következtében egy személygépkocsi és egy másik jármű is összeütközött. Az elszabadult vontatmány átrepült a szalagkorláton, mely során – mind a Budapest, mind a Hegyeshalom felé vezető oldalon – a pótkocsin szállított járművek az úttestre estek.
Az elsődleges megállapítások szerint a balesetben nem sérült senki.
A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszon az autópálya mindkét irányában forgalomkorlátozás van érvényben a járművek – rendőri irányítás mellett - egy forgalmi sávon haladhatnak.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy a gépjárművezetők fokozott odafigyeléssel közlekedjenek az autópálya érintett szakaszán!