Balesetet okozott, majd elhajtott
A szekszárdi rendőrök rövid időn belül azonosították az autót, valamint annak sofőrjét, aki 2021. május 26-án a kora esti órákban letörte egy másik kocsi tükrét, majd megállás nélkül továbbment.
Bejelentés érkezett a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságra 2021. május 26-án 17 óra 20 perckor, hogy Szekszárdon a Szent István tér és a Széchenyi utca kereszteződésében baleset történt. A bejelentő elmondása szerint az egyik részes fél elhajtott. A kiérkező rendőrök az elsődleges adatgyűjtés során megállapították, hogy egy Renault vezetője a Széchenyi utca irányába akart balra kanyarodni, amikor – elmondása szerint túl közel hozzá – elhajtott mellette egy másik autó. A két kocsi visszapillantótükrei feltehetően összeértek, a kanyarodó jármű jobb oldala tükre le is törött. A baleset feltételezett okozója elhajtott a helyszínről a Béri Balogh Ádám utca irányába.
Az egyenruhások adatgyűjtésbe kezdtek, és rövid időn belül azonosították a másik autót és annak vezetőjét. A rendőrök megállapították, hogy a járművet kivonták a forgalomból, és a kocsira nincsen felelősségbiztosítás sem. Munkatársaink felvették a kapcsolatot az autó 33 éves kakasdi sofőrjével, aki elismerte, hogy a kocsit ő vezette.
A Szekszárdi Rendőrkapitányságon a jármű vezetőjével szemben szabálysértési eljárást indítottak.