Befejezték a baleseti helyszínelést Balatonlellén

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Véget ért a forgalomkorlátozás a halálos közúti közlekedési baleset helyszínén.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, halálos közúti közlekedési baleset történt 2013. december 21-én 5 óra 30 perc körüli időben a 7-es számú főútvonal és az Úszó utca kereszteződésénél. A személygépjármű 47 éves vezetője a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A baleseti helyszínelés és a műszaki mentés idején útlezárásra nem került sor, 9 óra 32 percig részleges forgalomkorlátozás volt érvényben.

A baleset körülményeit a Fonyódi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonásával vizsgálja.

<< Vissza az előző oldalra