Benzinmotoros kerékpárral ütközött egy parkoló autónak
A hajdúböszörményi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy helyi lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsított egy benzinmotoros kerékpárral közlekedett 2021. május 1-jén 23 óra 30 perc körül, amikor a Március 15. utcában nekiütközött egy parkoló gépkocsinak. A férfi az ütközést követően elesett és súlyos sérüléseket szenvedett.
Az eljárás során kirendelt orvosszakértő megállapította, hogy a férfi a baleset bekövetkezésekor alkoholos befolyásoltság alatt állt. A 43 éves helyi lakos részletes beismerő vallomást tett, elmondta, hogy ő csak egy helyi presszóból akart hazajutni, amikor balesetet szenvedett.
A hajdúböszörményi rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.
A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a közlekedők figyelmét:
- Az alkohol már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, melyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést.
- A szeszes ital fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek és a mentalitásban is kedvezőtlen változások történnek.
- Soha ne üljön ittasan a volán mögé, valamint olyan járműbe sem, amelyet láthatóan ittas személy vezet! Ne engedje meg családtagjának, rokonának, barátjának, ismerősének sem, hogy ittas állapotban vezessen!