Biztonságban Húsvét idején is

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség Hajdú-Bihar megyében is demonstratív közterületi jelenléttel biztosítja a nyugodt ünnepeket.

A Húsvét a családi összejövetelek és a vendéglátás időszaka. Ezekben a napokban a közúti forgalom megszokott sűrűsége hirtelen a többszörösére növekszik. A rendőrség 2016. március 24. és 2016. március 28. közötti időszakra fokozott közterületi jelenléttel készül, amelynek fő célja a balesetek megelőzése és a zavartalan közlekedés biztosítása.

Ezen időszakban a közutakon a gépjárműforgalom mellett nagyobb számban jelennek meg a kerékpárosok, de a települések belterületén akár csoportokban közlekedő gyalogosokra is számítani kell. A járművezetők kiemelt figyelemmel és kellő oldaltávolságot tartva, ha szükséges, a sebességet csökkentve kerüljék el az úton közlekedő járókelőket, illetve az egy nyomon haladó járműveket!

A kerékpárral és gyalogosan közlekedők számára a láthatósági mellény használata éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, lakott területen kívül kötelező.

A húsvéti ünnepekre jellemző, hogy az átlagosnál többen hagyják figyelmen kívül az alkoholfogyasztás melletti járművezetés kockázatát, következményeit. Kiemelten fontos a húsvéti időszakban is, hogy a járművezetők a vezetés megkezdése előtt tartózkodjanak a szeszesital fogyasztásától, illetve az őket vendéglátók ne is kínálják alkohol tartalmú itallal a járművezetőket. 

 

VIGYÁZZUNK EGYMÁSRA, ÓVJUK MAGUNK ÉS MÁSOK ÉLETÉT, TESTI ÉPSÉGÉT!

Kellemes Húsvéti Ünnepeket és balesetmentes közlekedést kíván a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

<< Vissza az előző oldalra