Csúszós téli utak és egyéb veszélyek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Győr-Moson-Sopron vármegye közútjain az elmúlt 24 órában 14 közlekedési baleset történt, amelyek közül 5 végződött személyi sérüléssel, egy esetben pedig ittas volt a sofőr.

A téli időjárás már kezdi megmutatni magát, megváltoztak a közlekedési körülmények. Az évszak sajátosságai – a korábbi sötétedés, a ködös, párás idő, az esős, csúszós utak, valamint a lehullott falevelek – fokozott kockázatot jelentenek az utakon. Nehezíti a közlekedést továbbá, hogy az év végi ünnepek előtti időszakban megkezdődött a vásárlási láz, így megnövekedett az utak forgalma, torlódásokra kell számítani.

A balesetek bekövetkezését nagymértékben növelheti, és a közlekedés minden résztvevőjére kiemelt veszélyt jelenthet, ha a járművezető ittasan ül volán mögé, erre volt példa tegnap Mosonmagyaróváron is.

December 4-én 17 óra körül az Arany János utcában egy helyi férfi vezette Piaggio gyártmányú motorkerékpárját. Mivel a jármű sebességét nem a rossz látási viszonyokhoz mérten választotta meg, egy parkoló úthengernek ütközött és súlyosan megsérült. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy a sofőr ittas állapotban vezette a motorját.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét, hogy Magyarországon zéró tolerancia van érvényben, ezért alkoholfogyasztást követően soha ne vezessenek!

…hogy mindenki hazaérjen!

<< Vissza az előző oldalra