Egy autó, három ittas sofőr
Az elmúlt hosszú hétvége folyamán több esetben merült fel ittasság gyanúja az ellenőrzött sofőröknél.
A siófoki rendőrök 2021. április 4-én késő este Siófok belterületén ellenőriztek egy személygépkocsit, amiben három fő utazott. A húszéves sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív eredményt mutatott, ezért a fiatalt elfogták és előállították a Siófoki Rendőrkapitányságra.
Ugyanezt a gépkocsit a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei Zamárdiban igazoltatták másfél órával később, amit ezúttal egy 21 éves zamárdi lakos vezetett, akinél a szonda ismét pozitív értéket jelzett. A járművezetőt szintén a rendőrkapitányságra állították elő.
Ugyanezen az éjszakán az autót a balatonföldvári körzeti megbízottak is intézkedés alá vonták, amit akkor már egy 34 éves férfi vezetett. Az egyenruhások vele szemben is alkoholszondát alkalmaztak, ami szintén pozitív eredményt mutatott, ezért a zamárdi lakost is a Siófoki Rendőrkapitányságra állították elő.
A rendőrök mindhármukkal szemben ittas vezetés bűncselekmény elkövetése miatt büntetőeljárást indítottak.
Az ittas vezetés és a bódító szer hatása alatt történő járművezetés negatív hatással van a közlekedés biztonságára és a vezetés minőségére. Szeszes ital fogyasztás hatására növekszik az észlelési idő, tompulnak a reflexek. További jelentős kockázatot jelent az, hogy az ittas vezetők általában a megengedett sebességet is túllépik.
Felhívjuk a figyelmet, hogy aki ittasan vagy kábítószer hatása alatt járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és mások életét is veszélyezteti. A közlekedési szabályok betartásával, kellő odafigyeléssel, türelemmel, toleranciával és egymás iránti felelősséggel megelőzhetők a tragédiák.
Balesetmentes közlekedést kíván a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság!
…hogy mindenki hazaérjen!