Egy éve mérnek a trafiboxok a II. kerületben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A tavaly telepített sebességmérő eszközök eddig több mint tízezer gyorshajtót rögzítettek.

A főváros II. kerületében 2023. július 13. és 2023. december 13. között hét trafiboxot üzemeltek be kerületi önkormányzati finanszírozással. A rendszer lényege, hogy több dobozt helyeznek ki, de a közlekedők nem tudják, hogy mikor, melyikben van sebességmérő kamera. Az első telepítés óta eltelt egy év alatt összesen 3 082 541 gépjármű hajtott el az eszközök előtt, ebből 10 466 esetben mértek gyorshajtást. A legnagyobb sebességtúllépést az Árpád fejedelem útján követték el két alkalommal is, a megengedett 50 km/h helyett 111-gyel száguldottak az autósok. A felelőtlen sofőrök fejenként 169 000 forint közigazgatási bírságot kaptak.

A készülékek telepítése óta a közúti közlekedési balesetek száma csökkent a II. kerületben: míg 2022. július 1. és 2023. július 1. között 170 személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt, a következő év azonos időszakában ez a szám 124-re esett vissza, ami 27%-os csökkenést jelent.

<< Vissza az előző oldalra