Egy férfi életét veszítette a balesetben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az M3-as autópályán Gelej és Mezőnagymihály között halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2017. április 22-én 2 óra 40 perckor az M3-as autópálya 140 kilométerszelvényében - Miskolc irányába - egy személygépjármű a szalagkorlátnak ütközött, majd az úttestről lesodródott. A gépjármű egyik férfi utasa a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét veszítette. Az elsődleges információk szerint a balesetben további két személy súlyos sérüléseket, egy fő pedig könnyű sérüléseket szenvedett.  A sérültek ellátása, valamint a helyszínelés és a műszaki mentés időtartamára a rendőrség a sztráda külső forgalmi sávját lezárta.

 

A halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset körülményeit rendőrség vizsgálja.

 

<< Vissza az előző oldalra