Egy helyszín, két baleset
A győri rendőrök egy Nyúl közelében történt közlekedési balesetnél intézkedtek, amikor egy figyelmetlen sofőr a lezárt baleseti területre hajtott.
Közúti közlekedési baleset történt 2022. március 2-án 21 óra 10 perckor a 82-es számú főúton Nyúl térségében, ahol egy 37 éves férfi közlekedett személygépkocsijával Győr irányába. A téti sofőr egy balra ívelő kanyarban – feltehetően ittas állapota miatt – elvesztette uralmát a jármű felett, és a szalagkorlátnak ütközött, majd többször megpördülve az úttesten keresztben állt meg. A főút forgalmát az egyenruhások a szemle és a műszaki mentés idejére lezárták.
Még tartott a helyszínen a rendőri intézkedés, amikor egy 45 éves győri járművezető – az úttesten álló jelzőőr megállító jelzését figyelmen kívül hagyva – autójával behajtott a korábbi baleset lezárt helyszínére, ahol neki ütközött az úton elhelyezett rendőrségi kerekes-távolságmérőnek, amely megrongálódott.
Az esetek során személyi sérülés nem történt.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a balesetek megelőzése érdekében az alábbiakra hívja fel a figyelmet:
- A téli időjárási-, látási- és útviszonyok miatt fokozott veszélyhelyzettel kell szembenéznie minden közlekedőnek.
- Közlekedjen figyelmesebben, és mindig tartsa be a sebességhatárokat! Mindig az út-, időjárási és látási viszonyoknak, illetve az út vonalvezetésének megfelelő sebességgel haladjon!
- Tartson nagyobb követési távolságot, a fékút csúszós úton sokkal hosszabb!
- Az ittas vagy bódult vezetés kiemelt baleseti kockázati tényező.
- Alkohol hatására az érzékszervi észlelések összezavarodnak, tompul a látás, megnő a reakcióidő, ezzel fordított arányosságban viszont csökken a veszélyérzet, a távolság- és térérzékelés pontossága.
- Már egy pohár szeszes ital elfogyasztása is számít.
- Aki ittasan vagy bódult állapotban járművet vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, és ezzel saját, illetve mások életét, testi épségét is veszélyezteti!
...hogy mindenki hazaérjen!