Egy hét mérlege
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 19 ittas sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 17. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna. Ezek közül a hatóság kilenc esetben büntetőeljárást kezdeményezett.
A rendőrök a tavaszi hónapokban is kiemelt figyelmet fordítanak a közúti ellenőrzések során az ittas, illetve bódult vezetők kiszűrésére, mivel akik így vesznek részt a forgalomban, azok magas kockázati tényezőt jelentenek a biztonságos közlekedés számára. Hangsúlyozni kell, hogy az ittas, vagy bódult állapotban elkövetett járművezetés bírósági eljárást is vonhat maga után.
A megye útjain 2022. április 25-e és 2022. május 1-je között 99 közúti közlekedési baleset történt, ebből négy balesetben az ittas sofőr volt az okozó. A járőrök az adott időszakban ugyanakkor 19 ittasan a volán mögé ült sofőrt szűrtek ki a forgalomból, mielőtt még közúti közlekedési balesetet okozhattak volna. A velük szemben indított hatósági eljárások folyamatban vannak, ebből kilenc esetben büntetőeljárást kezdeményezett a rendőrség.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a figyelmet, hogy akik ittasan, vagy bódultan járművet vezetnek, elfogadhatatlan kockázatot vállalnak, és mások életét is veszélyeztetik.
„... hogy mindenki hazaérjen!”