Előzetes letartóztatásban a lengyel kamionsofőr

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását, annak a 30 éves lengyel férfinak, aki a megalapozott gyanú szerint halálos balesetet okozott a 47-es számú főúton.

Mint, ahogy arról korábban hírt adtunk 2016. február 27-én 21 óra 30 perc körüli időben egy lengyel honosságú járműszerelvény haladt Debrecen irányából Berettyóújfalu irányába a 47-es számú főúton, amikor a 32. kilométerszelvényben – eddig még tisztázatlan okból – a pótkocsi hátsó kereke levált a tengelyről és nekicsapódott egy Debrecen irányába közlekedő Volkswagen típusú személygépkocsinak. A gépkocsi vezetője ennek következtében elvesztette uralmát járműve felett, átsodródott a menetirány szerinti baloldalba és frontálisan összeütközött egy másik lengyel forgalmi rendszámú kamionnal.

Az ütközés következtében egy 28 éves, egy 25 éves és egy 23 éves férfi a helyszínen életét vesztette, míg egy 28 éves férfit súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a 30 éves lengyel férfit halálos közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatta, majd bűnügyi őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2016. március 1-jén elrendelt.

<< Vissza az előző oldalra