Félsorompó csapórúdját törte le

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A közúti balesetek megelőzésében kiemelt szerepe van a figyelemnek, valamint az időjárási és látási viszonyoknak megfelelő közlekedésnek.

Vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy 51 éves lepsényi férfival szemben.

A nyomozás adatai szerint a sofőr 2022. december 12-én 8 óra 15 perckor Lepsény belterületén közlekedett a Vasút utcában Mezőszentgyörgy irányába. Haladása során, figyelmetlensége miatt a vasúti átjárónál lévő fényjelző készülék tilos jelzésénél leengedett állapotban lévő félsorompó csapórúdjának ütközött a jármű szélvédőjével. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.

A járművezető az úttestre került rudat az útpadkára helyezte, majd a lepsényi vasútállomásra ment, ahol az általa okozott balesetet bejelentette. Elmondása szerint elvakította a szembe sütő nap, ami észlelési problémát okozott. A történteket a Székesfehérvári Rendőrkapitányság vizsgálja.

A balesetek elkerülése érdekében kérünk minden közlekedésben résztvevőt, hogy fogadják meg tanácsainkat!
 

  • A vasúti átjárókat minden esetben fokozott óvatossággal közelítsék meg!
  • Vakító napsütésben, ködben sokszor nehezebben észlelhető a fényjelző, ezért még inkább indokolt a figyelmesség, kellő körültekintés!
  • Még akkor is tekintsenek körbe, ha a vasúti fényjelző fehéren villog!
  • Ha a lámpa pirosan világít, soha ne hajtsanak az átjáróba!
  • Amennyiben sorompó is van a vasúti átjáróban, és az mozgásban van, vagy már lecsukódott, álljanak meg, és csak szabad jelzés esetén induljanak el újra!
  • A vasúti átjáróban és közvetlenül vasúti átjáró előtt előzni TILOS!
<< Vissza az előző oldalra