Figyelmetlenül vezetett

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a győri rendőrök.

Győrzámolyon a Rákóczi utcában közlekedett személygépkocsival 2023. április 12-én 6 óra 25 perckor egy 42 éves helybéli férfi. Haladása során – mivel járműve sebességét nem az útviszonyoknak megfelelően választotta meg – áttért a szembe haladó forgalmi sávba ahol nekicsapódott a vele szemben szabályosan közlekedő 35 éves nő által vezetett személygépkocsinak. Az ütközés következtében az okozó autó az úttestre merőlegesen, míg a vétlen gépkocsi az út bal oldalán, a füves árokban került nyugalmi helyzetbe. A balesetben mindkét sofőr megsérült, őket a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték.

1

3

5

Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

Az utak biztonsága és a balesetek elkerülése érdekében felhívjuk a járművezetők figyelmét, hogy fokozott óvatosság és kellő körültekintés mellett, a szabályokat betartva közlekedjenek! A türelmes és toleráns magatartással sokat tehetnek a közlekedés biztonságáért! Ne feledjék, a közlekedési balesetek megelőzhetők!

...hogy mindenki hazaérjen!

 

<< Vissza az előző oldalra