Fokozott ellenőrzés a Balaton északi partján

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Hat sofőrnél mutatott pozitív értéket az alkoholszonda az akció során.

A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) munkaprogramja alapján elrendelt fokozott ellenőrzést végezett Tapolcán, Balatonfüreden és Balatonalmádiban a rendőrség 2016. augusztus 18-án 15 órától 2016. augusztus 19-én 2 óráig. Az akció végrehajtása során a polgárőrség és a NAV is közreműködött.

A BKKB munkaterve alapján Balatonfüreden és Balatonalmádiban 2016. augusztus 18-án délután végzett közlekedésrendészti ellenőrzés során a megállított sofőrök alkoholmentes sört kaptak. 

Az akció célja, az érintett területen belüli koncentrált bűnügyi, körözési, ifjúságvédelmi, közrendvédelmi, közlekedésrendészeti, idegenrendészeti valamint a társszervek bevonásával szórakozóhely ellenőrzés volt. 

A rendőrök több mint ezer járművet ellenőriztek és 383 sofőrrel szemben alkalmaztak légalkoholmérő készüléket, melynek eredményeként járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt 5 gépkocsivezetővel szemben büntetőeljárást, 1 személlyel szemben közigazgatási eljárást kezdeményeztek. Az egyenruhások 12 közlekedővel szemben helyszíni bírságot szabtak ki, 9 esetben szabálysértési feljelentés készült.

<< Vissza az előző oldalra