Forgalomkorlátozások Nógrád megyében

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ünnepi megemlékezéshez kapcsolódóan útlezárások lesznek Őrhalmon és Balassagyarmaton.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az augusztus 20-i nemzeti ünnep tiszteletére szervezett ünnepségek zavartalan lebonyolítása érdekében az alábbi forgalomkorlátozásokra kell számítani a Balassagyarmati Rendőrkapitányság illetékességi területén.

•    2015. augusztus 20-án 14 óra 30 perctől 23 óra 30 percig Balassagyarmaton, a Rákóczi fejedelem út és Bercsényi út kereszteződésétől a Rákóczi fejedelem úton teljes útlezárás lesz érvényben a Madách utcáig (Civitas Fortissima tér). Elkerülésre az Ipolypart utca és az Ady Endre út irányába lesz lehetőség.

•    2015. augusztus 20-án 10 óra 45 perctől 11 óra 30 percig Őrhalmon, a Rákóczi fejedelem út és Ságvári Endre út kereszteződésétől a Rákóczi fejedelem úton félpályás útlezárás lesz érvényben a Varbói útig.  

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy az érintett időszakban a megváltozott forgalmi rend szerint, fokozott figyelemmel közlekedjenek.

 

<< Vissza az előző oldalra