Gyalogost gázoltak Győrben
Figyelmetlen vezetés miatt egy nő sérült meg a balesetben.
Győrben, a Királyszéki úton a 83-as főút felől a Veres Péter utca irányába közlekedett személygépkocsijával egy 70 éves győri nő 2023. január 30-án 19 óra körüli időben. Haladása során nem biztosított elsőbbséget a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen neki jobbról érkező 20 éves gyalogos hölgynek, akit járműve elejével elütött. A fiatal nő a baleset következtében megsérült, őt a mentők kórházba szállították.
A Győri Rendőrkapitányság vizsgálja az eset körülményeit.
A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság az alábbiakra hívja fel a gyalogosan közlekedők, illetve a gépjárművezetők figyelmét:
- A járművezetők esetében is nagyon fontos, hogy mindig fokozott óvatossággal, a sebesség jelentős csökkentésével közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket, a buszmegállókat, illetve azokat a helyeket, ahol gyalogosok jelenlétére számítani lehet, valamint mindig az időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően vezessék gépjárművüket!
- Próbáljanak szemkontaktust felvenni az úttesten átkelni szándékozó gyalogossal annak érdekében, hogy ne alakuljon ki balesetveszélyes helyzet!
- A kijelölt gyalogos-átkelőhelyen áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben elsőbbsége van. Ugyancsak elsőbbsége van - kijelölt gyalogos-átkelőhely hiányában is - az útkereszteződésnél áthaladó gyalogosnak azokkal a járművekkel szemben, amelyek arra az útra kanyarodnak be, amelyen a gyalogos áthalad.
- Ne menjenek át az úttesten tiltott helyen, illetve tilos jelzésen!
- A járdáról való lelépést megelőzően győződjenek meg a járműforgalomról, az átkelés biztonságáról!
- A gyalogosok, amennyiben a közelben kijelölt gyalogos-átkelőhely van, azon haladjanak át az úttesten!
…hogy mindenki hazaérjen!