Halálos baleset
Lesodródott, majd fának ütközött.
Az 5203-as számú út 33800-as kilométerszelvényénél, Kunszentmiklós és Szabadszállás között, 2013. június 22-én 19 óra 5 perc körüli időben közlekedési baleset történt. A rendelkezésre álló adatok alapján egy személygépjármű eddig tisztázatlan körülmények között lesodródott az úttestről, majd egy fának ütközött.
A gépkocsiban egy öttagú szabadszállási család utazott. A gépjárművet a 26 éves családfő vezette, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A 24 éves édesanya és a három gyermek is megsérült a balesetben, őket a mentők kórházba szállították, közülük két kisleányt mentőhelikopterrel.
A baleseti helyszínelés félpályás útzár mellett folyik, várhatóan 21 óra 00 perc körüli időben áll helyre a forgalmi rend.