Halálos baleset

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy 20 éves fiatal férfi vesztette életét Kocson.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt Kocson 2015. augusztus 17-én éjszaka. Egy 20 éves helybéli férfi vesztette életét. Barátai találtak rá nem messze attól a pincétől, ahol a társaság korábban együtt szórakozott. A tanúk elmondása szerint a fiatal férfi hirtelen felállt, engedély nélkül felült ismerőse motorkerékpárjára, majd elhajtott. Miután a járművezető nem tért vissza, a társaság keresni kezdte. Miután megtalálták, barátai hiába hívtak hozzá mentőt, az életét már nem tudták megmenteni.

 

A baleset helyszínelése közben kiderült, hogy a 20 éves fiatalember alkoholt fogyasztott, nem viselt bukósisakot és vezetői engedéllyel sem rendelkezett. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy jobbra ívelő útkanyarulatban elvesztette az uralmát a motor felett és előbb fának, majd villanyoszlopnak ütközött.

<< Vissza az előző oldalra