Halálos baleset a 1407-es számú úton - képekkel

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy kisteherautó elütött egy kerékpárost Dunasziget külterületén, a biciklis életét vesztette a helyszínen.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2017. február 7-én 14 óra 30 perc körüli időben a 1407-es számú úton, Dunasziget és Halászi között.

Halászi felől Dunasziget irányába haladt a Toyota típusú kisteherautó, amikor az út 5-ös kilométerszelvényéhez érve - Dunasziget külterületén – egy előtte kerékpározó, vele azonos irányban közlekedő 60 éves férfi előzésébe kezdett. A gépjármű 61 éves sofőrje – az elsődleges megállapítások szerint - nem tartott megfelelő oldaltávolságot és a bicikli hátsó kerekének ütközött. A kerékpáros elesett és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A baleset körülményeit a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vizsgálja.

<< Vissza az előző oldalra