Halálos baleset a 83-as számú főúton

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy személygépkocsi hajtott az útszéli árokba Takácsi térségében.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2016. október 1-én 20 óra körüli időben a 83-as számú főúton a Gyarmat és Takácsi közötti útszakaszon, a 42-es kilométerszelvénynél. Eddig ismeretlen okból és körülmények között egy személygépkocsi az árokba hajtott. A közlekedési baleset során járművezető olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét veszítette.

A helyszínelés és a műszaki mentés ideje alatt a közlekedési balesettel érintett útszakaszon rendőri irányítás mellett félpályán halad a forgalom.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság kéri, hogy a gépjárművezetők fokozott odafigyeléssel közlekedjenek az érintett útszakaszon!

<< Vissza az előző oldalra