Halálos baleset az 53-as számú főúton – frissítve

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az ütközés következtében egy akasztói férfi életét vesztette.

Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2016. április 24-én 1 óra 19 perckor az 53-as számú főút 45-ös kilóméterszelvényénél, Pirtó térségében. A jelenleg rendelkezésre álló információk szerint egy Soltvadkert felől Kiskunhalas irányába közlekedő személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között letért az úttestről és az árokban több fának ütközött, majd a főúton állt meg. A baleset következtében a jármű utasa, egy 32 éves akasztói lakos a helyszínen életét vesztette, valamint a gépkocsi vezetője és másik két utasa is megsérült. A helyszíni szemle adatai alapján az elhunyt férfi nem használta a biztonsági övet.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a baleset körülményeit szakértők bevonásával vizsgálja. 

<< Vissza az előző oldalra