Halálos baleset Felgyő közelében – frissítve
A nyomozás eddigi adatai.
Két ember meghalt, egy életveszélyesen megsérült, amikor – eddig tisztázatlan körülmények között – egy személygépkocsi fának ütközött Felgyő külterületén 2015. május 30-án 23 óra 35 perc körüli időben. Az ütközés következtében a jármű kigyulladt és kiégett.
A helyszíni szemle és a nyomozás eddigi adatai szerint fiatalok házibulit tartottak Felgyőn, egy tanyán. Három fiatalember 23 óra körüli időben megbeszélte, hogy autózni indulnak. Az autóval a baleset túlélője indult el, de a jelenlegi információk szerint útközben helyett cserélhettek az egyik utassal, a tragédia ezután következett be.
A rendőrség – szakértők bevonásával – büntetőeljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit. Nyomozás fogja tisztázni, hogy pontosan mi történt, illetve azt is, hogy a balesetben alkohol- vagy kábítószer-fogyasztás játszott-e szerepet.