Halálos baleset Nyíregyháza külterületén- Frissítve

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Immár két halálos áldozata van a vasárnap délutáni nagyhalászi balesetnek.

Mint arról már korábban beszámoltunk, 2013. július 7-én délután Nyíregyháza és Nagyhalász között egy előzésben lévő személygépkocsi frontálisan összeütközött a vele szemben közlekedő személygépkocsival.

 

A baleset során az előzésben lévő személygépkocsit vezető 29 éves nagyhalászi férfi a helyszínen életét vesztette, két sérültet pedig kórházba szállítottak. Az egyik sérült egy 29 éves gégényi férfi, az orvosi ellátás ellenére a kórházban életét vesztette.

 

Az ügyben a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr- főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya halált okozó közúti baleset okozása bűntett elkövetése miatt indított nyomozást, melynek során szakértő bevonásával vizsgálják a baleset körülményeit.  

<< Vissza az előző oldalra