Halálos közlekedési baleset Kaposváron

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A járművezető a kórházba szállítását követően életét vesztette.

Kaposvár belterületén 2013. október 9-én 16 óra 40 perckor egy járművezető a Bajcsy-Zsilinszky utcában a Szent Imre utca irányába közlekedett, amikor – eddig tisztázatlan körülmények között - elvesztette uralmát a jármű irányítása felett. Az egyenes útszakaszon a gépkocsi az úttestről letérve egy szemeteskonténernek ütközött, majd fának csapódott. A helyszínen a rendőrök megállapították, hogy a jármű vezetője nem használta a biztonsági övet. A 78 éves férfi a baleset során olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően életét vesztette.

 

A baleset körülményeit a Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya szakértők bevonásával vizsgálja. 

<< Vissza az előző oldalra