Hallotta a csattanást, ennek ellenére továbbhajtott
A hajdúszoboszlói rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát. A férfinek cserbenhagyás miatt kell felelnie.
A nyomozás adatai szerint egy férfi közlekedett tehergépkocsijával a 3316-os úton 2021. szeptember 6-án 7 óra körül. A sofőr, Balmazújváros irányából Nagyhegyes felé haladt, amikor figyelmetlensége miatt áttért a szemközti forgalmi sávba és az autó visszapillantó tükrével nekiütközött egy másik gépkocsinak. A görbeházi lakos ugyan hallotta a csattanást, de a helyszínről adatai hátrahagyása nélkül továbbhajtott egyenesen Törökszentmiklósra. A baleset során személyi sérülés nem történt.
A hajdúszoboszlói rendőrök a bejelentést követően azonnal a helyszínre mentek, és a beszerzett adatok alapján rövid időn belül azonosították a járművezetőt. A férfit másnap már cserbenhagyás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, amely során beismerő vallomást tett.
A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és a keletkezett iratokat megküldte az illetékes ügyészségnek.